A Boeing 33 ezer dolgozója vesz részt a munkabeszüntetésben, amely 16 év után az első a vállalatnál.
Szerző(k): Vermes ÁdámA bíróság december 16-ig meghosszabbította Kiss László letartóztatását, a végzés ugyanakkor nem végleges.
Szerző(k): Z. B.Péntek tizenhárom ide, vagy oda, a magyarok még mindig nagyon bíznak a szerencséjükben, és ez száz milliárdokban mérhető forgalmat jelent. A Szerencsejáték Zrt. szerint azonban 2024-ben rekordot dönthetünk a sorsjegypiacon.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaIsmét árvízvédelmi ellenőrzést tartott a miniszterelnök a Duna árvízvédelmi létesítményeinél Budapest és Pest megye határán.
Szerző(k): Zádori BenceFelfüggesztett börtönbüntetésre és a közúti járművezetéstől végleges eltiltásra ítéltek egy férfit, aki szándékosan tért át az ellentétes irányú sávba, erős szembeforgalomban.
Szerző(k): Zádori BenceAz MNB figyelmeztetése szerint a bűnözők az ügyfelek pénzét magánszámlákra utaltatják el, majd azonnal eltűnnek.
Szerző(k): Vermes ÁdámKeir Starmer, a britek július elején hivatalba lépett miniszterelnöke amerikai kollégájánál tesz látogatást pénteken, amelynek apropóján máris kemény szavakkal fogalmazott orosz kollégájával kapcsolatban.
Szerző(k): H. A.Az ESET kiberbiztonsági szakértői korábban soha nem látott, NFC átviteli technikával működő kártevő vírusra bukkantak, ami az Android-alapú telefonok körében terjed.
Szerző(k): Z. B.Országosan és havi szinten alig változtak az árak, éves összevetésben viszont tovább gyorsult az ingatlanok drágulása. A legtempósabb árnövekedés havi szinten a budapesti agglomerációban történt, ennek ellenére a Pest vármegyei éves drágulás a legkisebb a többi régióhoz képest.
Szerző(k): Hercsel Adél